Tagi Kisokos 2025
1. Bemutatkozunk
Feró Ágnes és Ferschl Barbara kertészmérnökök vagyunk, mindkettőnk több évtizedes tapasztalattal rendelkezik szakmai téren. A Zöldikék Biokertészet és Ökotanoda Dunaharasztiban helyezkedik el, nyugodt, zöld, kertvárosias környezetben.
A Zöldikék Biokertészet első szezonját 2024 tavaszán egy Dunához közeli, gazdag természeti környezetben található területen indítottuk el. A 4000 négyzetméter területű kertet 30-40 fő heti zöldségszükségletének biztosítására terveztük, munkánkat a Közösség Által Támogatott Mezőgazdaság (AMAP/CSA) rendszerében végeztük. Sajnos az egyébként remek adottságú területen a veszélyes, évelő gyomok a konvencionális gazdálkodás következtében úgy felszaporodtak, hogy az ökológiai gazdálkodás eszközeivel csak nagyon hosszú idő alatt és nagy energiabefektetéssel lehetett volna megszabadulni tőlük. Mivel kompromisszumot ezen a téren sem kötünk, a területváltás mellett döntöttünk. A szezon végeztével a kertészetet egy kisebb, 1200 négyzetméteres, intenzívebben gondozható házikertbe helyeztük át.
Az új kert nem is annyira új, négy generáció óta van családi tulajdonban. Az ötvenes évektől gyümölcs-és szőlőtermesztés folyt rajta hagyományos módszerekkel, leginkább a család szükségleteinek kielégítésére. A kilencvenes években a haszonnövények helyét könnyen gondozható díszkert vette át, majd lassanként ismét kialakult egy vegyes házikert, szervestrágyázással, minimális növényvédelemmel. 2020 nyara óta a kert teljesen vegyszermentesen kezelt, a kártevők szabályozásában rengeteg énekesmadár, gyíkok, varangyok, sünök és sok hasznos rovar segít. 2024 őszén ismét nagy átalakuláson ment keresztül a kert, a tereprendezést fóliasátor állítás követte és megkezdtük egy új, immár nagyjából 20 főt ellátó közösségi minigazdaság kialakítását.
2024-ben a szezon során 47 féle termény került a dobozokba (zöldségfélék és zöldfűszerek), 2025-ben is szeretnénk ezt a változatosságot megtartani és új fajtákat is kipróbálni.
2. Mi az a Közösség Által Támogatott Mezőgazdaság (CSA/AMAP, dobozrendszer)
AMAP (Association pour le maintien d’une agriculture paysanne): Szövetség a kistermelői mezőgazdaság fenntartásáért
CSA (Community Supported Agriculture): Közösség által támogatott mezőgazdaság A közösségi gazdaságok (AMAP/CSA) céljai: Egy közösség ellátása (bio)terményekkel.
A gazda számára kiszámítható, méltányos megélhetés biztosítása. Közös kockázatvállalás. Az ökológiai lábnyom csökkentése (gazda és tagok részéről is).
A tagság/doboz ára nem a termény piaci ára, hanem a gazdaság működésének teljes költsége, osztva a tagok számával. Ez egy átalánydíj, ezért egész évben változatlan, akár a tavaszi, szezonkezdő dobozokról van szó, akár az őszi dobozokról.
3. Miért tartjuk fontosnak a biotanúsítványt?
A közösségi gazdaságok egy része tanúsított biogazdaság, mások a biogazdálkodás szabályait betartva gazdálkodnak, de nem kérik a minősítést. Mindkét változat jó és mindkét esetben a bizalom a legfontosabb a tagok és a gazdálkodók között, azonban a bizalom kialakulásához idő kell. Csatlakozni egy tanúsító szervezethez, vállalni a plusz pénzügyi és adminisztratív terheket és azt, hogy bármikor, szúrópróbaszerűen ellenőrizhetik, hogy a teljes termelésünk megfelel-e az ökológiai gazdálkodás követelményeinek erős elkötelezettséget jelent, melyet magunk és zöldségközösségünk leendő tagjai miatt is vállalunk. A minősítés emellett szilárd hátteret is nyújt, mind szakmai, mind pedig szellemi síkon, az ökológiai gazdálkodás alapelvei – környezet megóvása, méltányosság, gondosság, egészség – pedig iránymutatóként szolgálnak a kertészetben előforduló kihívások leküzdéséhez.
4. Miért éri meg csatlakozni egy zöldségközösséghez?
Elsőként a változatosságot emelem ki, másodikként pedig a frissességet. Egy közösségi gazdaságban mindig nagyon sokféle zöldségfajjal, azon belül pedig sok fajtával, változattal dolgoznak a kertészek. Nem korlátozza a termesztőt, hogy mit ’szeret a piac’, az a fontos, hogy mit szeretnek a közösség tagjai és mit szeret maga a kert. Annál frissebb termény pedig nem kerülhet a kosarunkba, mint amit előző nap, vagy éppen aznap szedtek le közvetlenül a kertből, a fogyasztásra ideális állapotban. Harmadik szempont a személyes kapcsolat. Tudni hol terem meg a mindennapi ételeink alapanyaga, kik termesztik és hogyan gazdálkodnak, nagyon fontos, ha magunkat, családunkat egészséges táplálékkal szeretnénk ellátni. Negyedik, de nem utolsó szempont a közösség, melyben hasonló életszemléletű emberek egy idő után valódi csapattá kovácsolódhatnak és ha szeretnének, részt vehetnek a biokertészet életében, megoszthatják egymással tapasztalataikat, tanulhatnak tőlünk és egymástól például a növényekről és azok felhasználásáról.
5. Mi lesz a dobozokban?
A dobozokat hétről hétre az akkor éppen frissen szedésre érett terményekkel töltjük meg. A tavaszi dobozokban több salátaféle, levélzöldség, szendvicshez fogyasztható zöldségféle található, ahogy pedig a szezon előrehalad, úgy telnek meg a dobozok a főzéshez, sütéshez is alkalmas zöldségekkel, gyümölcsökkel. Emellett nem maradhatnak ki a fűszernövények és ehető virágok sem, amivel változatosabbá és egészségesebbé tehetjük ételeinket. Késő ősszel és télen tárolási zöldségfélék (burgonya, édesburgonya, hagymák, cékla, répa stb.) kerülnek a dobozokba, valamint hidegtűrő levélzöldségek és feldolgozott termények.
6. Mennyibe kerül a tagság?
A tagsági díj a kiszállítás gyakoriságától (heti vagy kétheti átvétel) függ. A zöldségdobozok ára egységes és egyféle méretben elérhetők.
Például a Zöld Erő dobozt választva heti átvétellel havonta 4*8000, azaz 32000 forintba kerül a tagság. Ha csak kéthetente kérsz egy dobozt, a tagságod díja havi 16000 forint.
A Termékek/Zöldségdobozok menüpontban részletes leírást olvashatsz a dobozokról.
7. Átvétel helye és időpontja
Pontosítás alatt. (Dunaharaszti)
8. Hogyan érhetsz el minket?
Facebook oldalunkon kapcsolatba léphetsz velünk és beszélgethetsz a többi taggal. Ha az e-mailt részesíted előnyben, hírleveleinkből tájékozódhatsz a heti újdonságokról és üzenetet küldhetsz nekünk. Telefonon is tarthatjuk a kapcsolatot, főként az átadás napján, amennyiben esetleg problémád adódna a dobozod átvételével, pld. nem érsz oda az átvevőpontra. Mivel napközben a kertben dolgozunk, üzenetekre, e-mailekre inkább a délutáni, esti órákban tudunk majd reagálni.