Zöldségek
Május, a növekedés hónapja

Május, a növekedés hónapja

Szó szerint és átvitt értelemben is növekedünk. A Barbi-Zöldike-kert (Nagy Zöldike) mellett Ági-Zöldike-kert (Kis Zöldike)is alakul, párhuzamosan mindkét kertbe ültettünk az áprilisban megerősödött palántákból. Leveles kel, bimbóskel, kelkáposzta, póréhagyma, gumós zeller és vágóbrokkoli és zöldbab került a frissen elkészített ágyásokba, amelyet a Nagy-Zöldikén komposztból készítettünk el, a Kis-Zöldikén pedig a helyi, kötöttebb és termékenyebb talajból. A káposztafélék fölé rögtön rovarhálót húztunk, egyrészt a levélbolhák, másrészt a csigák ellen. Ha már megerősödnek a kis növények, a hálót akár el is távolíthatjuk, most még életmentő lehet számukra.

Az áprilisi növényekből nekilódult a sóska és a vérsóska, gyönyörűen növekszik mind a négy fajta sárgarépa és a csicsóka is arasznyivá fejlődött pár nap alatt.

A paprika, cukkini, főzőtök, uborka és sütőtök palánták úgy megindultak a múlt heti nyári melegtől, hogy át kellett cserepezni őket. Sajnos még nem ültethetjük ki a szabadföldbe, mert kifejezetten melegigényesek, meg kell várnunk a fagyosszentek elmúltát.

Persze akármit ültetünk, vetünk, másnap már nézzük, mennyit fejlődött, kicsírázott-e és önkéntelenül összehasonlítjuk az idei tavaszt a tavalyival. Ez az összehasonlítás elég lehangoló addig, míg számba nem vesszük, hogy a körülményeink is milyen sokat változtak. Előnyös a munka szempontjából, hogy mindig látjuk a kertet, azonnal tudunk reagálni, ha valami gond lenne.Az öntözést a bitgazda automatizálta, mobilról indítjuk az egyes zónákat. A fóliasátor nyitása-zárása teljes mértékben igazítható a napsütéshez és nem gond az sem, ha csak alkonyatkor szeretnénk becsukni vagy éppen hajnalban kinyitni, hiszen csak pár lépést kell megtenni emiatt a házból. Azt viszont most látjuk igazán, milyen sokat számított, hogy a tavalyi fóliasátrunk mind magasságban, mind alapterületben jóval nagyobb volt az ideinél. Egy kis sátor sokkal gyorsabban és jobban felmelegszik, ugyanakkor gyorsabban le is hűl, magasabb a páratartalom és persze nem is lehet nagyobb mennyiséget termeszteni benne. Egyik Zöldike mérete sem teszi lehetővé egy-két tisztességes méretű fóliasátor felállítását, pedig enélkül a tavaszi félév nagyon kockázatos marad, tehát ebben az irányban is át kell gondolnunk a jövő évet.

Annak a termesztési-értékesítési rendszernek, amelynek mi is részei vagyunk (közösségi mezőgazdaság) van egy olyan aspektusa, amely főként tavasszal nagyon megnehezítheti a dolgunkat. Nevezetesen az, hogy vegyes, lehetőleg 5-6 fajból álló, teljes értékű zöldségdobozokat kellene összeállítani a tagok számára. Elhúzódó felmelegedés, változékony időjárású tavasz esetén a már eleve korlátozott számú zöldségfajból könnyen kieshet egy vagy akár több is, akár hetekre meghiúsítva a dobozolást. Nálunk a tyúkok kapták végül a pakchoi-t (majd tojás formájában meghálálhatják), a tatsoi is erre a sorsra jut, alig kelt és vontatottan fejlődik a spenót, csigalassan nő a borsó, újra kellett vetni a salátát. Ha nincs egy (több) nagyobb légterű fóliasátor, akkor marad az alkalmazkodás és a nyári vetések előkészítése. A nyári időszakban már sokkal könnyebb a szabadföldön kertészkedők dolga, nem okozhat nehézséget akár 8-10-12 fajt is összerakni egy dobozba.

Ha már a tyúkokat emlegettem, Ágiéknak remek háztáji (nem hibrid!) tojótyúkjaik vannak és két szép kakast is tartanak, így olyan szerencsések vagyunk, hogy saját keltetésű csibéikből tudjuk a Nagy-Zöldike első tyúkállományát elindítani. A csirkék nőnek mint a gomba és készül a szuper kifutó, ahol kedvükre tudnak majd kapirgálni és társasági életet élni. Mi meg majd leülünk és élvezzük a parasztmozit :).

2 thoughts on “Május, a növekedés hónapja

    • Author gravatar

      Kedves Zöldikék! Köszönjük az eddigi sok-sok munkátokat! A képeken látszik, hogy rengeteget dolgoztok, és minden zöldség szép, egészséges! Majd beindul minden, ha állandósul a jó idő! Igazán nem a ti hibátok, hogy így alakult a tavasz. Türelemmel várjuk a zöldségdobozokat!
      Zita

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

error: Védett tartalom!